Atomhajtással turbóznák fel a gályákat a görögök – úttörő elképzeléssel állt elő a miniszterelnök

2025. június 21. 10:04

Athén komolyan fontolóra vette az atomenergia jövőbeli bevezetését, noha az országban jelenleg nem működik erőmű, és eddig kizárólag Bulgáriából importáltak nukleáris eredetű áramot. Micotákisz kormányfő szerint a karbonsemlegesség elérhetetlen atomenergia nélkül, így még atommeghajtású kereskedelmi hajókat is fejlesztenének.

2025. június 21. 10:04
null

A Financial Times június 19-én Athénban megtartott Energy Transition Summit: East Med and Southeastern Europe elnevezésű konferenciáján Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök bejelentette, hogy országa felkészül az atomenergia lehetséges bevezetésére. Ez persze egyelőre nem konkrét beruházási döntést, hanem inkább stratégiai irányváltást jelez: Görögország „készen áll a nukleáris szövetséghez való csatlakozásra”. Ez a lépés a karbonsemlegesség és az energiaellátás stabilitásának kettős célját szolgálja, miközben természetesen az új geopolitikai realitások is formálják a görög energiapolitikát. 

A zöldgazdaságban fontos az atomenergia 

Micotákisz hangsúlyozta, hogy a karbonsemlegesség elérése elképzelhetetlen atomenergia nélkül. Bár Görögország jelentős előrelépést tett a megújuló energiaforrások terén – az árammixben a nap- és szélenergia aránya már meghaladja az 50 százalékot –, ezek az időjárásfüggő technológiák nem garantálják a stabil ellátást. A szén kivezetése szintén sikeres: a lignit ma már csak az áramtermelés 5 százalékát adja, jórészt tartalékként. Az atomenergia bevezetése így logikus lépés a fosszilis energiaforrásoktól való függés csökkentésére és a hálózati stabilitás biztosítására, különösen a spanyol áramszünethez hasonló súlyos gazdasági „gyomrosok” kivédésére. Hiszen könnyen lehet, hogy a túl sok napsütés, azaz a napelemek túltermelése okozta a májusi spanyol–portugál áramkimaradást. 

Görögországnak persze egyelőre nincs atomerőműve. Az egyetlen nukleáris létesítmény a Démokritosz Kutatóintézet kísérleti reaktora, amely azonban nem alkalmas áramtermelésre. Korábban Bulgária Kozloduj atomerőművéből importáltak nukleáris eredetű áramot, de ez a forrás 2006-ban megszűnt a bolgár 3–4. blokk leállítása miatt. Az ország energetikai hatósága így eddig nem indított kereskedelmi atomprogramot, ám a mostani nyilatkozat egy új fejezetet nyithat ezen a téren.  

Atommeghajtású kereskedelmi hajók? 

A konferencián Micotákisz a hajózási szektor dekarbonizációjára is kitért, kiemelve az atomenergia lehetséges szerepét. Görögországé a világ egyik legnagyobb kereskedelmi flottája, így a szektor kibocsátásának a csökkentése kiemelt prioritás. A miniszterelnök nyitott egy technológiai munkacsoport létrehozására, amely az atomenergia hajózásban való alkalmazását vizsgálná. Ez az elképzelés úttörő lehet, tekintve, hogy a nukleáris meghajtású hajók fejlesztése globálisan is gyerekcipőben jár.  

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) egyébként az idén májusban indította el az Atomic Technology Licensed for Applications at Sea programot, amely kifejezetten a nukleáris meghajtású kereskedelmi hajók nemzetközi szabályozási, biztonsági és licencelési kereteinek a kialakítására irányul. Az IAEA főigazgatója, Rafael Grossi Athénban tárgyalt a görög miniszterekkel és a hajótulajdonosok szövetségének vezetőivel, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés kizárólag a hajók közvetlen atommeghajtását (reaktor → hajtómű) célozza, nem pedig az elektromosáram-ellátást. A görög kormány és a hajózási ipar – köztük Kiriákosz Micotákisz és az ottani hajótulajdonosok – aktívan részt is vettek a tárgyalásokon, és a miniszterelnök ott megerősítette, hogy nyitott egy közös munkacsoport létrehozására a technológia átgondolásához. 

Hosszabb távon persze egy kis nukleáris reaktor (SMR), valamint a szárazföldi nap- és szélerőművek kombinációjával előállított zöldárammal működő kisebb elektromos hajók sem ördögtől valók, például a rövid távú kompközlekedésben vagy a kikötői infrastruktúrák egyes elemeinek ellátása kapcsán. 

Földrengésbiztos erőmű kell 

A görög atomenergia-nyitás mögött a globális energiaválság és a geopolitikai feszültségek is meghúzódnak. A fosszilis energiaárak 2022-es megugrása és az orosz gáztól való függés csökkentésének kényszere Európa-szerte újra az atomerő felé fordította a figyelmet. Micotákisz már tavaly is kritizálta az Európai Unió lassú előrehaladását a modern nukleáris technológiák terén, és a mostani nyilatkozata egyértelmű: országa is beszállna a nukleárisáram-termelők közé. 

A görög társadalom atomenergiával szembeni ellenállása az 1986-os csernobili katasztrófa óta jelentős volt, amit a Balkán-félsziget szeizmikus aktivitása tovább erősített. A technológiai fejlődés – különösen a kis moduláris reaktorok megjelenése – és a klímacélok sürgetése azonban megváltoztatta a közvéleményt. Az SMR-ek a kisebb méretük, az alacsonyabb kockázatuk és a rugalmas telepíthetőségük miatt ideálisak lehetnek egy tesztprojekt számára. Ráadásul  

a kis moduláris reaktorok általában jóval földrengésbiztosabbak, mint a hagyományos, nagy méretű atomerőművek,  

méghozzá leginkább a tervezésükből, az elhelyezésükből és a biztonsági rendszereikből adódóan. Fontos adalék, hogy Lengyelország és Románia már megállapodott amerikai cégekkel, például a NuScale-lel SMR-ek bevezetéséről, és Görögország is hasonló utat követhet. A lehetséges technológiai partnerek között a francia EDF és Framatome, valamint az amerikai Westinghouse és NuScale szerepel. A Roszatom bevonása geopolitikai okokból – különösen az ukrajnai háború miatt – valószínűtlen, hiszen Görögország NATO- és amerikai szövetségesként elkötelezett a nyugati technológiák mellett.  

Politikai véleményszondázás 

Micotákisz bejelentése ugyanakkor nem konkrét beruházási tervekről szól, inkább egy politikai szondázás, amely mögött egyértelmű stratégiai vízió áll. Görögország ugyanis nem csupán követi az európai trendeket, hanem aktívan pozicionálja magát a zöldenergia-átmenetben. Az atomenergia bevezetése nemcsak az ellátásbiztonságot erősítheti, hanem a helyi gazdaság versenyképességét is növelheti, különösen a hajózási szektorban rejlő innovációs lehetőségek kiaknázásával.  

(Források: Safety For Sea; Greek Reporter)

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: MTI/Julien Warnand

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.eu oldalon.

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gacsat
2025. június 21. 15:35
A világon jelenleg egy atom hajtású kereskedelmi hajó van, a Szevmorputy. Évente négy napot megy. A többin viszi a pénzt.
gacsat
2025. június 21. 15:28
Az atomhajtásos kereskedelmi hajókat nem engedték be a kikötők. Nem is épült több.
Silcon
2025. június 21. 15:24
"a kis moduláris reaktorok megjelenése" Tervezik, de még nem léteznek ilyen erőművek.
survivor
2025. június 21. 13:51
Atom Argo(nauták)..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!